Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Folytatják a májusban elkezdett munkát Hódmezővásárhely fejlődéséért.
A Promenad24 információi szerint a héten ismét találkozik Lázár János építési és beruházási miniszter és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Lázár János, aki a térség országgyűlési képviselője is, két hónappal ezelőtt, a választásokat követően hívta munkamegbeszélésre a baloldal volt miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zayt. Mint ismert, az egyeztetést követően közös sajtótájékoztatón jelentették be:
Akkor három kiemelt fejlesztést tekintettek át, az ipari park bővítését, a 117 kilométeres külterületi kerékpárút építését, valamint az iskolák energetikai korszerűsítését – emlékeztetett a portál.
Majd hozzátették, értesüléseik szerint az együttműködés a Modern Városok Program elemeit és több városi fejlesztést érintően el is indult.
Nyitókép: Képernyőfotó